„A cím legyen informatív, a tartalom pedig újdonság értékű vagy segítség jellegű”
Legfrissebb interjúalanyunk Baricza Bettina, az AKH – Abroncs Kereskedőház marketingese.

Mutatkozz be, kérlek. Mivel foglalkozol? Mi a szakterületed?

Baricza Bettina vagyok, az AKH – Abroncs Kereskedőház marketing munkatársa. Én foglalkozom a cég kiskereskedelmi részlegével, többek közt az online tevékenységekkel.

Baricza Bettina

Milyen kihívásokkal néztetek szembe, amelyek miatt kiegészítettétek vagy lecseréltétek a hagyományos offline vagy online megjelenéseket?

Nem mondanám lecserélésnek, inkább kiegészítésnek. Nem mondtunk le a hagyományos médiáról, azonban nyitottak voltunk az új lehetőségekre és szerettünk volna egy olyan kört is elérni, amelyet az eddig használt online eszközökkel nem sikerült megtalálnunk, vagy éppen nem úgy, ahogy szerettük volna.

Szerinted mi az, amiben a tartalommarketing és ezen belül a natív hirdetések igazán hatásosan és hatékonyan tudják segíteni a hirdetők céljainak megvalósítását?

Ez a rendszer az olvasási fázisban ragadja meg a fogyasztót, felhasználót, amikor éppen fogékony további információk befogadására. Ez a hirdetési típus nem minősül a tipikusan “idegesítő” reklámnak, amit már az emberek nagy része figyelmen kívül hagy. Ha ebben az esetben a hirdető még felhasználóbarát, informatív tartalommal is ki tudja szolgálni a látogatót, akkor pozitív élményt hagy benne, és tovább erősítheti a márkakedveltséget, bizalmat. Emellett óriási előny a tervezhetőség, mivel kattintás alapon fizetünk a látogatók után.

Szerinted mi az, ami egy jó és egy rossz tartalommarketing megoldást megkülönböztet egymástól? Azaz min múlik a siker a tapasztalataid alapján?

A cím legyen informatív, a tartalom pedig újdonság értékű vagy segítség jellegű, amiért cserébe a látogató “hálás” lesz, azaz adjunk valamit a figyelméért cserébe. Éppenséggel egy jól irányzott – nem feltétlen tartalom jellegű – akció is betalálhat a megfelelő szövegezéssel.

Mit emelnél ki fő piaci előnyként, pozitívumként? Miért használod szívesen a natív hirdetéseket?

A kiterjedt portfólió és annak sokszínűsége, ezáltal pedig a látogatók széleskörű elérésének lehetősége, a menedzsment gyorsasága, a megfelelő ügyfélkiszolgálás és a kattintás alapú elszámolás.

Mi a legnagyobb tévhit, amit szerinted a piacon fontos lenne eloszlatni a tartalommarketinggel – vagy ezen belül a natív hirdetéssel – kapcsolatban?

Az embereket főként az árazás riaszthatja el, illetve az újdonságtól való félelem. Fontos belegondolni, hogy itt a tényleges látogatókért fizet az ember, így érdemes ezzel kalkulálni a továbbiakban. Az újdonságtól félni nem szabad és nem is tanácsos, ugyanis a technológia és az online rohamos fejlődésével az, aki nem követi a piaci trendeket, nem él azok újdonságerejével, lemaradhat. Piaci előnyt szerezni sokkal nagyobb esély van az újdonságok megfelelő használatával.

Mi volt az első natív megjelenés, ami a te munkád nyomán került a fogyasztók elé? Mi volt a tapasztalatod ezzel az aktivitással kapcsolatban? Mit tanultál belőle?

A cégnél egy kifejezett akció meghirdetése volt a cél, szélesebb körben. Úgy gondolom ezt el is értük, szélesebb körben megtaláltuk a célközönséget.

Van kedvenc natív kampányod? Mi az, ami megragadott benne?

Van egy kedvenc banki kampányom még korábbról. Köztudottan a pénzügyi termékek hirdetése nehéz dolog: sok a szabály, száraz a téma. Az egyik bank egy személyi hitel kapcsán használta ezt a megoldást nagyon ötletesen. Olyan helyzeteket vázoltak fel, amikor az embernek szüksége lehet személyi kölcsönre. Például, ha kigyullad a bundáskenyér sütés közben.

Próbáltad-e már a |related| videós hirdetéseinket, ha igen, mik a tapasztalataid?

Még nem próbáltuk, de a későbbiekben, ha lesznek ilyen kampányaink, ki szeretnénk.

Mióta dolgozol együtt a Natív Hirdetés Kft.-vel?

Korábbi tapasztalatom is fűződik a Natív Hirdetés Kft.-hez, régebben munkatársként voltam jelen a cég életében. Az ottani munka pörgős volt, precíz és sok újdonsággal találkozhattam. Ezért, mikor később máshol folytattam a pályafutásomat, meg voltam róla győződve, hogy ez egy jó megoldás a célközönség elérésére.

Hogyan értékeled az eddigi közös kampányokat? Mi volt az eddigi kedvenc közös munkád velünk?

Eddig egy kifejezett akció népszerűsítésére, szélesebb körben való bemutatására használtuk a rendszert. Ehhez az időszakos kampányhoz folyamatosan igénybe vesszük. Nekünk a fő szempont annak a szegmensnek az elérése volt, akiket a Facebook- és egyéb banner hirdetések már hidegen hagynak, vagy esetleg kikerülik őket. Úgy gondolom, hogy ezzel a platformmal sikeresen elérjük a kívánt réteget.